Fogimplantátumok. Mi is ez valójában?

Enyhén nyitott ablak mellett egy ember az állkapcsához ér, fogérzékenységet jelezve.

Mi is az implantátum?

A fogimplantátum saját fogad után a legjobb létező dolog. Úgyhogy vigyázz a fogaidra, mert csak szinte pont olyat tudok adni helyette.

Ez helyesen műgyökér-beültetés, mert nem műfogat ültetünk be (implantálunk), hanem az állcsontba egy műgyökér kerül, amely úgynevezett csontintegráció  révén épül be a csontba és megbírja a felépítményt, vagyis a második lépcsőben felépített  fogkoronai részt is. Az implantátumok titánból készülnek és a különleges felületi kezelésnek köszönhetően a csontszövettel a szó szoros értelmében összenőnek. Megfelelően megtervezett és kivitelezett beavatkozással, jó szájhigiénia mellett a siker garantált.

Az implantátumon elhorgonyzott fogpótlás készítésének kizáró oka a gyenge szájhigiéné, a cigizés és egyes betegségek, melyek gátolják a gyógyulási folyamatokat. A cukorbetegség például nem akadály, ha be van állítva helyesen a vércukor szint. 

A komplikációk gyakori oka, hogy az implantátum és az íny határán fertőzés lép fel. Ezért az implantálás a fogorvosi beavatkozás utolsó munkafázisa, miután a fogakkal kapcsolatos összes többi problémát megoldottuk.

Egyelőre még semmi nem tudja tökéletesen utánozni az elveszített fogainkat, az implantátum viszont elég közel áll hozzá.

Olvasd el a többi bejegyzést is

Olvasd el a többi bejegyzést is

Enyhén nyitott ablak mellett egy ember az állkapcsához ér, fogérzékenységet jelezve.

Dr. Székely Zsolt

|

SzékelyDental

A fog és a huzat története – Avagy miért nem a nyitott ablak a hibás, ha fáj a fogad?

Fogmodell, amely a tömés széli hibáját mutatja az íny közelében, enyhe helyi ínyirritációval.

Dr. Székely Zsolt

|

SzékelyDental

Alultöltött tömések: Apró hibák, nagy bajok. Miért lehet belőlük ínygyulladás vagy akár parodontitis?

Fuss Neki 4 Gyergyó SzékelyDental

Dr. Székely Zsolt

|

SzékelyDental

Fuss Neki 4 Gyergyó: amikor a sport és a szájegészség-prevenció találkozik – a SzékelyDental csapatának küldetése

Tedd meg az első lépést az egészséges mosolyért – a többit bízd ránk!

Foglalj időpontot gyergyószentmiklósi rendelőnkbe!

Nyitvatartás

  • Hétfő

  • 08:00 - 20:00

  • Kedd

  • 08:00 - 20:00

  • Szerda

  • 08:00 - 20:00

  • Csütörtök

  • 08:00 - 20:00

  • Péntek

  • 08:00 - 20:00

  • Szombat

  • Zárva

  • Vasárnap

Minden mondat egy tükör.

Pácienseink visszajelzései

Minden kezelésünk mögött ott van a szándék, hogy valóban segítsünk, és pácienseink elégedettsége számunkra a legfontosabb visszajelzés.

Bízd ránk a részleteket – az eredmény mosolyt csal majd az arcodra.

Azt szeretnénk, hogy egy magabiztos és őszinte mosollyal távozz a rendelőnkből. Ezért minden beavatkozásunknál arra törekszünk, hogy a funkció és az esztétika egyaránt helyreálljon. Mert úgy gondoljuk, hogy egy mosolynak egészségesnek, a viselőjének pedig elégedettnek kell lennie.

SzékelyDental Fogászati Rendelő, Gyergyószentmiklós

Bízd ránk a részleteket – az eredmény mosolyt csal majd az arcodra.

Szeretnénk, hogy a rendelőnkből kifele menet is mosolyogj. Hogy mosolyogj bátran, őszintén, magabiztosan. Ne rejtegesd a mosolyt, hanem éld át, érezd jól magad. Ezért minden beavatkozással célunk visszaállítani a funkciót is, az esztétikai követelményekkel egy időben. Mert úgy gondoljuk, hogy egy mosolynak egészségesnek kell lennie, a viselőjének pedig elégedettnek.

SzékelyDental Fogászati Rendelő, Gyergyószentmiklós

Bízd ránk.
Mi megháláljuk bizalmadat.