Mit szabad foghúzás után?

Enyhén nyitott ablak mellett egy ember az állkapcsához ér, fogérzékenységet jelezve.

Jó hír: ha nem írtam fel gyógyszert, inni lehet. Viccnek szántam, de attól még egy feles tényleg mehet, csak úgy, hangulatnak. 🙂

Rossz hír: cigizni nem. Sem most, sem később.

A beavatkozás után pihenésre van szükség. Vérzés lép fel, ezért a kapott tampont, gézt 15 percig kell szorítanunk fogaink között, hogy minél hamarabb elálljon a vérzés. Fontos, hogy szorítsuk a tampont és idővel cseréljük. Viszont ha a vérzés nem áll el több óra elteltével, esetleg súlyosbodik, azonnal keresd fel rendelőnket!

Mit tehetsz a gyorsabb gyógyulásért?

Kerüld a túlságosan forró ételeket, italokat, az apró magvas ételeket, ugyanakkor tilos a sebet szívogatni, öblögetni. Fontos kerülni az erőkifejtést, még az előrehajlást is, mivel az vérnyomás növekedést okoz a húzás területán, ami pedig vérzés fokozódást.
Az első pár napban fogyasszunk inkább puha, pépes ételeket. Ha dohányzol, kérlek próbálj meg lemondani a foghúzást követő 24-48 órában, mert a gyógyulást késlelteti.

Foghúzás után is nyugodtan lehet, sőt, kell is fogat mosni.

A seb közvetlen közelében légy óvatos. Ha szükséges, fájdalomcsillapítót lehet használni, valamint a duzzanatot lelohaszthatja a hideg vagy jeges borogatás, de a jeget sose helyezd közvetlenül az arcra, hanem tegyél alá zsebkendőt.

Nyilván, ha a fájdalom makacskodik, várunk vissza, mindig van megoldás.

Olvasd el a többi bejegyzést is

Olvasd el a többi bejegyzést is

Enyhén nyitott ablak mellett egy ember az állkapcsához ér, fogérzékenységet jelezve.

Dr. Székely Zsolt

|

SzékelyDental

A fog és a huzat története – Avagy miért nem a nyitott ablak a hibás, ha fáj a fogad?

Fogmodell, amely a tömés széli hibáját mutatja az íny közelében, enyhe helyi ínyirritációval.

Dr. Székely Zsolt

|

SzékelyDental

Alultöltött tömések: Apró hibák, nagy bajok. Miért lehet belőlük ínygyulladás vagy akár parodontitis?

Fuss Neki 4 Gyergyó SzékelyDental

Dr. Székely Zsolt

|

SzékelyDental

Fuss Neki 4 Gyergyó: amikor a sport és a szájegészség-prevenció találkozik – a SzékelyDental csapatának küldetése

Tedd meg az első lépést az egészséges mosolyért – a többit bízd ránk!

Foglalj időpontot gyergyószentmiklósi rendelőnkbe!

Nyitvatartás

  • Hétfő

  • 08:00 - 20:00

  • Kedd

  • 08:00 - 20:00

  • Szerda

  • 08:00 - 20:00

  • Csütörtök

  • 08:00 - 20:00

  • Péntek

  • 08:00 - 20:00

  • Szombat

  • Zárva

  • Vasárnap

Minden mondat egy tükör.

Pácienseink visszajelzései

Minden kezelésünk mögött ott van a szándék, hogy valóban segítsünk, és pácienseink elégedettsége számunkra a legfontosabb visszajelzés.

Bízd ránk a részleteket – az eredmény mosolyt csal majd az arcodra.

Azt szeretnénk, hogy egy magabiztos és őszinte mosollyal távozz a rendelőnkből. Ezért minden beavatkozásunknál arra törekszünk, hogy a funkció és az esztétika egyaránt helyreálljon. Mert úgy gondoljuk, hogy egy mosolynak egészségesnek, a viselőjének pedig elégedettnek kell lennie.

SzékelyDental Fogászati Rendelő, Gyergyószentmiklós

Bízd ránk a részleteket – az eredmény mosolyt csal majd az arcodra.

Szeretnénk, hogy a rendelőnkből kifele menet is mosolyogj. Hogy mosolyogj bátran, őszintén, magabiztosan. Ne rejtegesd a mosolyt, hanem éld át, érezd jól magad. Ezért minden beavatkozással célunk visszaállítani a funkciót is, az esztétikai követelményekkel egy időben. Mert úgy gondoljuk, hogy egy mosolynak egészségesnek kell lennie, a viselőjének pedig elégedettnek.

SzékelyDental Fogászati Rendelő, Gyergyószentmiklós

Bízd ránk.
Mi megháláljuk bizalmadat.